Nagyon szép és jó dolog, hogy mindenki arra buzdít, válts életmódot, de ez nem is olyan könnyű, mint ahogy ahogyan hangzik. A szomorú igazság, hogy ez nagyon nehéz!
Ahogyan szerintem a nők többsége, én is egész életemben fogyókúráztam. Kipróbáltam minden diétát, ami létezik, természetesen kisebb-nagyobb sikerrel. Emellett mindig is sportoltam valamit, de persze a lustaságom valahogy erősebbnek bizonyult végül. Aztán mindig meggyőztem magam, hogy nem baj, ha egy kicsit csalok és gyorsétteremben eszem, majd ledolgozom azt a pár hamburgert. Ahogy az lenni szokott, természetesen nem tettem meg, így a kilók nagyon hamar felszaladtak rám. Egy nap tükörbe néztem, és azt mondtam elég! Ezért szakemberhez fordultam, aki összeállított nekem egy megfelelő étrendet. Hiába követtem olyan szigorúan, mint még soha, nem nagyon ment lejjebb a súlyom, sőt, egyre több egészségügyi problémám volt.
Ekkor kezdtem el utána járni, hogy mi állhat a háttérben, így derült ki, hogy inzulinrezisztenciám és PCOS-em van. (Arról, hogy a tünetektől hogyan jutottam el a diagnózisig, majd egy másik bejegyzésben mesélek.) Szóval most már nem csak arról volt szó, hogy fogyjak egy kicsit, mert nem szeretek így tükörbe nézni, hanem már az egészségem is múlott azon, hogyan étkezem és mennyit mozgok egy héten. Tehát egy dietetikus által összeállított, személyre szabott étrenddel és egy szuper személyi edzővel belevágtam az életmódváltásba.
És ha ennyire egyszerű lenne, akkor véget is érne a bejegyzésem, de ugyebár ilyenkor jönnek azok a gondolatok, amik azt súgják, hogy csak ma ne foglalkozz vele, ma ne menj edzeni és amúgy is, ha sűrű a hét, akkor legszívesebben eldobnál mindent és egy kényelmesebb életet élnél. Lehet, hogy ez csak nálam van így, de őszintén mondom, hogy 5 hónap után sem olyan természetes mindez, mint ahogyan azt mindenkitől hallani lehet.
Miért is nehéz tehát az életmódváltás?
...mert néha szeretnék inkább a kanapén feküdni!
Igen, ez nagyon önző és egyszerű út, hogy ne keljek fel reggel vagy munka után lemondjam az edzést, hiszen akkor kipihenhetném magam, megnézhetnék egy részt a kedvenc sorozatomból vagy csak játszhatnék a telefonom egyik értelmetlen játékán. Nekem a testmozgás mindig is olyan volt, hogy vagy nagyon csináltam, vagy nagyon nem. Nem volt középút, így most is sokszor érzem, hogy nem akarok menni. Ezért is dolgozom együtt egy edzővel, mert ha legalább heti 2 alkalommal be vagyok írva a naptárjába, akkor már csak azért sem mondom le. Minden testmozgást követően jobban érzem magam és örülök, hogy nem futamodtam meg, de mielőtt elindulok, rengeteg olyan indokot tudok felsorolni magamnak, amiért ne lépjek ki az ajtón. Aztán persze, ha kimarad egy edzés, akkor már hiányzik, de azért néha még így is inkább a kanapét szeretném választani.
...mert én is meg akarom enni azt a hamburgert!
Mindig is szerettem a finom ételeket, így az első gondolatom az IR kapcsán az volt, hogy most akkor ezekről le kell mondanom? Egyáltalán nem! Sokkal változatosabban étkezem és nagyon finom dolgokat kóstolhatok meg.. A baj mégis az, hogy bár nagyon finom egy teljes kiőrlésű kenyér vagy kalács is, de mégsem olyan, mint egy fehér lisztből készült buci, amit a kedvenc hamburgerezőmben adnak. Szóval néha én is azt érzem, hogy elegem van ebből az életmódból, én a finom hamburgereket akarom enni életem végéig.
...mert sokszor gyűlölök számolni!
Aki hallott már a 160 grammos diétáról vagy valaha számolt már makrókat, az tudja, hogy szinte mindent, de tényleg MINDENT le kell mérni, mielőtt megeszed. Ez abban az esetben nem olyan nagy baj, amikor 1 szelet kenyérről vagy almáról van szó, de ha már készítek egy egytál ételt vagy főzeléket, vagy csak a köretemet mérem ki az ebédhez, akkor mindent ki kell számolni és mérlegelni. Ez napi 5 étkezésnél nagyon fárasztó tud lenni, így várom már azt a pillanatot, hogy szemmértékkel tudjam megállapítani valamiről, hogy mennyit is ehetek belőle.
...mert nem tudok azt enni az éttermekben, amit szeretnék!
Nálunk az étteremválasztás az utóbbi időben nagyobb program, mint elmenni a kiválasztott helyre, mert cim-nelkul_8023581mindig ellenőriznem kell, hogy milyen ételeket kínálnak és azok nekem megfelelőek-e. Emellett pedig nyilván az időpont sem mindegy, szóval ez is nehezíti, hogy hol is együnk. Ugyanez igaz az étel rendelésre, hogy tovább tart kiválasztani, mint amíg kihozzák. Ezeken a napokon gyűlölöm, hogy ennyire oda kell figyelnem!
...mert nem tudok spontán lenni és mindenhova kajapakkal járok!
Igen, talán ezt gyűlölöm a legjobban a folyamatos főzés és mérlegelés után. A barátokkal nem tudok enni mindig az étteremben, van, hogy inkább viszem magammal. De akkor is viszem magammal az étel dobozokat, ha vendégségbe, dolgozni vagy bárhova is megyek, mert ugye soha nem lehet tudni, hogy szükségem lesz-e a kis kekszemre vagy müzli szeletemre.
Még tudnék millió okot felsorolni, hogy miért nehéz az életmódváltás, de ha valaha próbáltad már, akkor igazából nem kell magyaráznom neked. Mindezek ellenére hálás vagyok, hogy a betegségeim miatt elkezdtem tudatosabban figyelni a testemre és az egészségemre, boldog vagyok, hogy belevágtam a változásba. Viszont azért osztottam meg ezeket veled, mert nem szeretném, ha mindenki azt gondolná, hogy életmódot váltani olyan egyszerű. Nem az! Vannak és lesznek nehézségek 1 nap, 1 hét, de akár 5 hónap után is.
