Életmódnapló

Süssünk, főzzünk, utazzunk!

A nyár édes íze

img_8151.jpg

Azt gondolom, hogy a túró és a gyümölcs egy igazán szuper páros, ha valaki könnyed desszertet szeretne készíteni.

Szeretek sütni, szeretek mindenféle süteményt elkészíteni, viszont enni már az IR előtt sem igazán szerettem. Nem vagyok egy édesszájú típus. Mégis, amikor szeretnék enni egy kis desszertet, akkor valami könnyedre vágyom. Ezért készítem ilyenkor ezt a kekszes, gyümölcsös túrókrémet, amit akkor is meg tudok csinálni, ha csak egy adagra vágyom. Amit érdemes még tudni róla azon kívül, hogy a nyár ízeit idézi, hogy nagyon laktató, így nem érdemes kiadós ebédet enni előtte.

(A recept egyébként nagy adagra szól, mert én a vendégeknek készítettem ilyen sokat.)

img_8148.jpg

Hozzávalók:

  • 280 g eper
  • 280 g málna
  • 750 g laktózmentes túró
  • 330 ml laktózmentes natúr joghurt
  • 5 g cukornak megfelelő édesítőszer
  • 200 g cukormentes zabkeksz (én Gullon kekszet használtam)
  • 1 evőkanál vanília aroma

Elkészítése:

Az epret apróra vágtam és a kekszet is kis darabokra széttörtem. A krémhez a túrót összekevertem az édesítővel, a vanília aromával és a joghurttal úgy, hogy a a túró ne legyen csomókban.

Poharakba vagy egy nagy tálba lehet rétegezni - én tálat használtam. Először tettem az aljába egy kis túrós krémet, majd rá a kekszet és arra a gyümölcsöt, amit ezután megint a túrós krém, majd a keksz és a gyümölcs követett. A tetejét túrós krémmel zártam, majd erre még rátettem a maradék gyümölcsöt.

Érdemes egy nappal előtte elkészíteni, hogy összeálljon és a keksz is megpuhuljon egy kicsit. Ha fagyasztott gyümölcsöt használsz, akkor mindenképpen olvaszd ki előtte és hagyd lecsöpögni, hogy ne eresszen levet a tálban.

Szénhidráttartalom: 200,76 gramm

img_8149.jpg

Leírás

Anikó vagyok, és ez a blog egyfajta napló, amiben az IR és endometriózis mindennapjaimat ismerhetitek meg.

Címkék

160 gramm (33) 160 gramm diéta (33) adenomiózis (1) áfonya (2) áfonyás piskóta (1) amerikai palacsinta (2) autós nyaralás (1) bagel (2) barna rizs (2) beauties (1) betegség (1) bolognai (2) bolognai szósz (2) borsó (2) citológia (1) cseresznye (1) cseresznyés galette (1) csirkemell (1) cukkini (5) cukkinis tészta (1) cukkini lepény (1) desszert (5) diagnózis (1) diéta (22) dietetikus (1) dzsem (1) egytálétel (2) életmódváltás (5) endometriózis (2) eper (3) eperlekvár (1) étrend (11) focaccia (1) fokhagymás cukkini tészta (1) fokhagymás tészta (1) főzzünk (30) galette (2) gomba (2) gombás-zöldséges egytálétel (1) gombás csirkemell (1) hamis lasagne (1) heti menü (2) hiperprolaktinémia (2) húsvét (1) húsvéti kalács (1) inzulinrezisztencia (35) ir (37) ir barát (27) ir recept (29) jam (1) kajapakk (1) karfiol (1) kekszes gyümölcsös túrókrém (1) kolbász (1) kolbászos lencseleves (1) köles (2) krumplis tészta (1) kukorica (2) lángos (1) lasagne (1) lekvár (1) lencse (2) lepény (2) lepénykenyér (1) leves (1) málna (2) mediterrán töltött padlizsán (1) menü (2) mindenmás (7) minden más (6) nyaralás (1) olasz étel (5) orvos (1) p4 (1) padlizsán (2) pajzsmirigy (1) pajzsmirigy alulműködés (1) palacsinta (1) paradicsom (4) pcos (10) péksütemény (3) piskóta (1) pizza (3) pizzás csiga (2) pulykahús (1) rákmegelőző (1) rákmegelőző állapot (1) rakott cukkini (1) rakott étel (1) rakott karfiol (1) recept (25) reggeli (2) rizs (2) sült szendvics (1) sütemény (4) szendvics (1) szénhidrát (2) szénhidrát számolás (2) teljes kiőrlésű (12) tészta (2) tésztaszósz (1) tízórai (1) tojás (3) tojáslepény (1) töltött padlizsán (1) túró (1) túrógombóc (1) túrókrém (1) utazás (1) utazás iresként (1) uzsonna (1) vegetáriánus (1) vörös lencse (1) zab (3) zabliszt (1) zöldbab (1) zöldborsó (1) Címkefelhő