Életmódnapló

Süssünk, főzzünk, utazzunk!

Ilyen egy rossz citológia

photo-1517281920527-f3a1a53a9af3.jpg

Rossz híreket kapni nagyon nehéz, de sajnos néha nem tudjuk befolyásolni akkor sem, ha rendszeresen járunk szűrésre.

Gyerekkorom óta arra neveltek, hogy minden évben tegyek azért, hogy elmegyek egy rákszűrésre a nőgyógyászomhoz, mert ez fontos. Hiszen, ha gond van, akkor időben kiderül, ha pedig nincs, akkor tudok róla, hogy egészséges vagyok. Ezért nekem 18 éves korom óta minden évem úgy indul, hogy januárban vagy februárban bejelentkezem rákszűrésre. Soha nem stresszeltem, hiszen tudtam, hogy minden renden lesz. Ám egyszer, amikor nem a szokásos e-mailt kaptam a leletemmel, hanem telefonhívást, akkor jöttem rá, hogy minden olyan gyorsan változhat.

Ugyanis az eddigi P2-es negatív eredményem 2017-ben P4-es lett és pozitív magas kockázatú HPV-re. Az orvosom elküldött CINTECH Plusz vizsgálatra, hogy megnézzük, hogy vannak-e rosszindulatú sejtek, és sajnos CIN II-es lett az eredmény, így akkor azt mondta, hogy keressek egy olyan orvost, aki megműt ezzel, mert ő nem foglalkozik ilyennel.

Tudtam, hogy ez nem a világvége, nem méhnyakrák, csak rákmegelőző állapot, de azért egy kicsit összetörtem. Egy csomó gondolat kavargott a fejemben, hogy mi van, ha kiderül, hogy ez rosszabb, mi van, ha nem lesz elég egy műtét vagy egyáltalán mi a következő lépés? Hiszen eddig semmit nem tudtam erről a betegségről, mert nem voltam érintett.

Így elmentem egy orvoshoz, aki konizációt javasolt. Ez egy olyan eljárás, amikor egy kúp szerű darabot kivágnak a méhnyakból, hogy ezzel kimetsszék az oda nem illő részeket, majd elküldik szövettanra. Egy napos műtét, nem kell aggódni rajta, utána pedig minden megy tovább. Csakhogy nekem a pajzsmirigyemmel nem mindig van minden rendben, így ha az érték nem jó, akkor nem műtenek altatásban. És ha már műteni kell, akkor miért is lenne jó az eredmény? Így 1 hónapig szinte 2 naponta jártam orvosokhoz, hívtam fel rendelőket, de sehol nem engedték a műtétet altatás nélkül.

Ekkor ajánlotta valaki nekem, hogy menjek el egy lézersebészhez, aki lézeresen csinálja meg nekem ezt a műtétet. Ez az úgynevezett vaporizáció, amikor elégetik a rossz szöveteket. Nagyon nem tudtam, hogy mi lenne a jó megoldás, hiszen ilyenkor nincsen szövettan, de aztán mégis meggyőztem magam, hogy ezt kell tennem. Nem csak azért, hogy gyorsabban túl legyek a műtéten, hanem azért is, mert ez kevésbé drasztikus, nem távolítanak el akkora darabot a méhnyakból, így elvégeztettem.

Nem bántam meg azóta sem, mert P2-es eredményeim vannak és a felépülés is rövidebb volt. Így én azt javaslom, hogy mindenki nézze meg a diagnózisához mértem, hogy milyen lehetőségek vannak, mert hátha talál egy olyan megoldást, ami neki jobb.

Na és a lelki oldala? Az valami borzalmas! Ugyanis tehetetlen vagy, ott van az a nem oda illő dolog a szervezetedben, amit nem tudsz egyedül legyőzni. Idegenek vizsgálnak a legintimebb helyen, ki vagy szolgáltatva és nem tudod, hogy melyik orvosra hallgass, mert természetesen sokan sokfélét mondanak. Nem tudod, hogy ez lesz-e rosszabb vagy sem, milyen hatása lesz az életedre, a párkapcsolatodra és úgy mindenre. Szóval nem egy egyszerű dolog. Nehéz benne lenni, nehéz beszélni erről, nehéz elmagyarázni, mivel én is sokszor kaptam meg azt orvosoktól, hogy talán nem kellene annyi partnerrel együtt lennem. Úgy, hogy azt sem tudták, hogy van-e állandó partnerem vagy esetleg minden este más férfi van az ágyamban. És azt gondolom, hogy bármelyik is van, nincs joguk ilyeneket feltételezni és előre elítélni.

Szóval csak akartam, hogy tudjátok. Hogy ha nektek is hasonló gondotok van, akkor merjetek beszélni róla. És akartam, hogy elmondjam és kiírjam magamból, mert ez nekem is segít, hogy most már el merem mondani. Arról nem is beszélve, hogy vegyétek komolyan a szűrővizsgálatot és menjetek el minden évben! Mert így egy rákmegelőző állapot is hamar felismerhető, nem akkor, amikor már nagy probléma van.

Leírás

Anikó vagyok, és ez a blog egyfajta napló, amiben az IR és endometriózis mindennapjaimat ismerhetitek meg.

Címkék

160 gramm (36) 160 gramm diéta (36) adenomiózis (1) áfonya (2) áfonyás piskóta (1) amerikai palacsinta (2) autós nyaralás (1) bagel (2) barna rizs (2) beauties (1) betegség (1) bolognai (2) bolognai szósz (2) borsó (2) citológia (1) cseresznye (1) cseresznyés galette (1) csirkemell (1) cukkini (5) cukkinis tészta (1) cukkini lepény (1) desszert (6) diagnózis (1) diéta (24) dietetikus (1) dzsem (1) egytálétel (2) életmódváltás (5) endometriózis (2) eper (3) eperlekvár (1) észt fahéjas kalács (1) észt kalács (1) étrend (11) fahéjas kalács (1) focaccia (1) fokhagymás cukkini tészta (1) fokhagymás tészta (1) főzzünk (33) galette (2) gomba (2) gombás-zöldséges egytálétel (1) gombás csirkemell (1) hamis lasagne (1) heti menü (2) hiperprolaktinémia (2) húsvét (1) húsvéti kalács (1) inzulinrezisztencia (38) ir (40) ir barát (30) ir recept (32) jam (1) kajapakk (1) kalács (1) karfiol (1) kekszes gyümölcsös túrókrém (1) kolbász (1) kolbászos lencseleves (1) köles (2) kringel (1) krumplis tészta (1) kukorica (2) lángos (1) lasagne (1) lekvár (1) lencse (2) lepény (2) lepénykenyér (1) leves (1) málna (2) mediterrán töltött padlizsán (1) menü (2) mindenmás (7) minden más (6) nyaralás (1) olasz étel (5) orvos (1) p4 (1) padlizsán (2) pajzsmirigy (1) pajzsmirigy alulműködés (1) palacsinta (1) paradicsom (4) pcos (10) péksütemény (6) perec (1) piskóta (1) pizza (3) pizzás csiga (2) pulykahús (1) rákmegelőző (1) rákmegelőző állapot (1) rakott cukkini (1) rakott étel (1) rakott karfiol (1) recept (27) reggeli (2) rizs (2) sült szendvics (1) sütemény (5) szendvics (1) szénhidrát (2) szénhidrát számolás (2) szezámmagos perec (1) teljes kiőrlésű (15) tészta (2) tésztaszósz (1) tízórai (1) tojás (3) tojáslepény (1) töltött padlizsán (1) túró (2) túrógombóc (1) túrókrém (1) túrós batyu (1) utazás (1) utazás iresként (1) uzsonna (1) vegetáriánus (1) vörös lencse (1) zab (3) zabliszt (1) zöldbab (1) zöldborsó (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása